Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A szülők és volt diákok adományainak köszönhetően 2012 végéig megoldódott az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának finanszírozási gondja – írja az eduline.hu.
Tomcsányi Péter, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának vezetője körlevélben kért segítséget, miután az ELTE a 2,7 milliárdos állami elvonások miatt közölte: a jövőben a középiskolának kell fizetnie közüzemi díjainak felét. Ez 22 millió forintot jelent, amire viszont az intézménynek nem volt pénze.
Az iskola alapítványa azonban szülők és volt diákok adományainak köszönhetően 23 millió forintot gyűjtött össze, így a Radnóti 2012 végéig biztosan ki tudja fizetni számláit. „Azt viszont még nem látjuk, 2013-tól hogyan alakul majd a helyzetünk. Folyamatosan tárgyalunk az ELTE-vel” – mondta el Tomcsányi az eduline.hu-nak.